
Manapság a természetes illóolajok reneszánszát éljük, azt viszont kevesen tudják, hogy az illóolajok illatát adó anyagok némelyikét már évszázadok óta használja az emberiség kedvező hatása miatt. Az egyik talán legősibb illatanyag a mirha, melynek régi korokban gyógyító hatásokat is tulajdonítottak, de a ma embere is hasznát veszi az élet sok területén. Sőt már a modern tudomány is felfigyelt a mirhára, és több kutatás is folyik, hogy hatásukat egzakt módon is igazolják.
Ha feltennénk a kérdést, melyik az a könyv, melyet a leghosszabb ideig a legtöbben írtak és írtak át az idők folyamán, és kezdetektől fogva a legtöbben olvasnak, akkor bizonyára szinte mindenki rávágná a helyes választ: a Biblia. A bibliai történet szerint a napkeleti bölcsek az arany és a tömjén mellett mirhát is vittek a kis Jézusnak: „Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.”
De miért éppen mirhát? Azért, mert a keleti növények közül a mirha igazi luxuscikknek számított akkoriban, mely spirituális rangjánál fogva nemcsak a vallási szertartások elengedhetetlen kelléke volt, hanem számtalan jótékony egészségi hatást is tulajdonítottak neki. Ez utóbbi a mai napig nem változott, a mirhát azóta is széles körben használjuk sokféle szépségápolási és egészségmegőrző termékben.
A mirhafák vagy balzsamfák szárazságtűrő cserjefélék, melyek érdekes módon éppen a Szentföldön nem őshonosak, a több mint 200 mirhafaj fő elterjedési területe inkább Északkelet-Afrika és Namíbia, de Indiában és Arábiában is megélnek. A mirhafák gyantajárataiban termelődő aromás illatú, a levegőn megkeményedő mézga a mirha. A növény törzsén ejtett metszéssel nyert, mézre emlékeztető, édeskés illatú, kesernyés ízű, vöröses színű anyagot már korábban sem elsősorban füstölésre használták, mint a tömjént, hanem gyógytermékként.
A doTERRA mirha olaj erőteljes tisztító hatással rendelkezik, mely elsősorban a szájápolásban hasznosítható. A mirha emellett bőrápoló hatást is kifejt, a bőrt simává és fiatalossá varázsolja, csökkenti és segít megelőzni a ráncokat és finom szarkalábakat. A mirha esszenciális illóolaj nemcsak a külső szépséghez, hanem a belső egészséghez is sokat adhat azáltal, hogy a párologtatóba tett olaj gőzét belélegezve hozzájárul a lelki egyensúly fenntartásához.
A mirha olaj főbb alkalmazási területei
Szájápolás
A mirha antimikróbás hatással rendelkezik, ezért a hagyományos gyógyászatban régóta alkalmazzák szájüregi fertőzések és gyulladások kiegészítő kezelésére. Ennek fényében nem meglepő, hogy a mirha olaj több természetes szájápolási termék fontos alkotóeleme, de házilag is hozzáadható a megszokott termékekhez oly módon, hogy néhány cseppet a fogkefére nyomott fogkrémre cseppentünk vagy a szájvízbe keverünk.
Bőrápolás
A mirha olaj antioxidáns hatásokkal rendelkezik, ami – számos egyéb kedvező egészségi hatása mellett – simább bőrt biztosít, segít lassítani a bőr ráncosodását, illetve a szarkalábak megjelenését. Napi használat mellett már néhány cseppnyi mirha olaj elegendő a bőr egészségének fenntartásához. Érdekesség, hogy tudományos kutatások szerint 15-ös fényvédő faktorú (SPF 15) fényvédő készítményekhez adva a mirha olaj javította a fényvédő hatékonyságot (forrás).
Sebkezelés, megelőzés
A mirha olaj segít a mikróbák elpusztításában, ezért régóta használják sebkezelésre, a sebek gyógyulásának gyorsítására. Gombaellenes hatással is rendelkezik, lassítja például a lábgombásodást okozó gombafélék növekedését, ezért akár megelőzésként is alkalmazható hígított formában a lábbelibe cseppentve (forrás).
Aromaterápia
A mirha olaj párologtatása hozzájárulhat a lelki egyensúly fenntartásához is azáltal, hogy párologtatóba téve és a gőzét belélegezve oldja a szorongást. Erre a célra a mirha olaj használható önmagában vagy más illóolajokkal, például citrus olajjal együtt.
Otthoni kényeztetés
Aromaterápiás hatásain túl a mirha olaj egyéb nyugtató hatásai is kiaknázhatók, például egy kényeztető otthoni fürdő formájában, melybe néhány csepp olajat is cseppentünk. Ha pedig a lábfürdő vizébe a mirha olajon kívül néhány csepp kókuszolajat is teszünk, máris élvezhetjük nyugtató és bőrpuhító hatását, és búcsút mondhatunk a bőrkeményedésnek is.
Hozzászólások
Új hozzászólás