Az egészséges táplálkozás az életerős test és lélek alapja. Hiszen, ha nem étkezünk helyesen, akkor az számos megbetegedés oka lehet. De rohanó világunkban sajnos nem tehetjük meg nap mint nap, hogy mindig, minden esetben egészségesen étkezzünk, és étrendünket ez alapján állítsuk össze. Sokszor csak gyorsan bekapunk valami harapni valót, és sietünk is tovább, hogy a napi teendőinkkel minél hamarabb végezzünk. Sokunk nem tudja megtenni, mert már a nap végén kevés erőnk és időnk marad arra, hogy friss alapanyagokból tápláló és egészséges ételt főzzünk. Hétközben pedig egyre ritkábban fogyasztunk gyümölcsöt. Sőt, amit vásárlunk zöldséget, gyümölcsöt olyan vegyszerekkel kezeltek, ami még káros is lehet az egészségünkre. Iparosodott mezőgazdaságunkban a ma termesztett zöldségek, gyümölcsök közel sem olyan tápanyagban gazdagok, mint az évekkel ezelőtt termesztett fajták. Elég, ha csak a diszkontokban kapható paradicsomokra gondolunk, hogy mennyi vizet is tartalmaznak, és ízben milyen különbség van a kertünkben, balkonunkon érlelt változatok között. Mindeközben táplálkozási szükségleteink jelentősen megnövekedtek. Ez pedig az érzelmi vagy fizikai stresszre vezethető vissza, amit manapság kevesen tudunk megelőzni.
Ilyenkor számos kérdés merül fel bennünk. Például, hogy hogyan tudjuk a legjobban támogatni szervezetünket annak érdekében, hogy sokáig egészségesek maradjunk? Természetesen az is sokszor megfordul a fejünkben, hogy napjainkban hogyan kezelhetjük a legjobban a stresszt? De ha már feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket, akkor valószínű, hogy a válaszokat is szeretnénk megkapni, vagyis a megoldást keressük. A doTERRA napi vitaminok választása pedig megfelelő eredményeket kínálnak. Mert kiváló minőségű táplálék kiegészítők, amelyek mentesek mindenféle adalékanyagtól, csak és kizárólag természetes összetevőket tartalmaznak, vagyis a márka napi vitaminjainak segítségével természetes anyagokat fogyasztunk, és ezért szervezetünk azokat különösen jól tudja hasznosítani. Ennek köszönhetően pedig a doTERRA napi vitaminok ideálisan fedezik a szervezetünk ilyen jellegű szükségletét. Ez segít abban, hogy nap mint nap fittebbnek, életerősebbnek érezzük magunkat. Ez pedig hatalmas önbizalmat ad, ezért sokkal sikeresebbek leszünk munkahelyünkön, jobban bírjuk a stresszt a gyereknevelés során és párkapcsolatunk is sokkal kiegyensúlyozottabb, boldogabb lesz.
A doTERRA választékában jelenleg az Alpha CRS+, a Microplex VMz valamint a vegán változata, a vEO Mega Softgels lágyzselatin, és a xEO MEGA Softgels lágyzselatin kapszula található.
A doTERRA egyik legnépszerűbb szettje a Lifelong Vitality Pack csomag, amely vitalitásnövelő tulajdonságokat kínál. Az a szett két különböző összeállításban áll rendelkezésünkre. Az egyik a következő három különböző típusú étrend kiegészítőt tartalmazza: az Alpha CRS+-t, a Microplex VMz-t és xEO Mega kapszulákat, valamint az Alpha CRS+-t, a Microplex VMz-t és vEO Mega kapszulákat. Ezenfelül választhatjuk a doTERRA Daily Nutrient Pack csomagot is.
A legfontosabb, hogy ebbe a lágykapszulába nyers élelmiszerekből származó vitaminokat, szerves nyomelemeket, a borsmenta, a gyömbér és a köménymag gyomornyugtató keverékét zárta a doTERRA. Így könnyedén kielégíthetjük vitamin-, kalcium-, cink-, magnézium- és még sok más hasznos tápanyag szükségletünket is. Ráadásul A-, C- és E-vitaminok kiegyensúlyozott keverékét, valamint egy B-vitamin komplexet is biztosít. Ennek köszönhetően biztosíthatjuk az egészséges csontozatot, a jól működő anyagcserét, az egészséges sejtműködést, az erős immunrendszert. A Microplex VMz formuláját a márka fejlesztői speciálisan úgy alakították ki, hogy optimálisan biztosítsák az összes mikrotápanyag természetes egyensúlyát. Természetesen mindezt a legújabb táplálkozástudományi eredmények alapján tették. Mint mindegyik napi vitamint ezt is nátrium-lauril-szulfát mentes növényi kapszulákba zárja a doTERRA. Ez a lágykapszula vegán változatban is kapható, amelynek Vegan Microplex VMz a neve.
Az Alpha CRS+ napi vitamin a sejtek egészségére és az antioxidánsok támogatására összpontosít. Ennek köszönhetően jobban bírjuk a stresszt, jobb a hangulatunk és kevésbé leszünk fáradtak, levertek. Tehát fittebbnek, kiegyensúlyozottabbnak érezzük majd magunkat. De nem feledkezhetünk meg a gyulladáscsökkentő hatásáról sem. Ez hozzájárul az ízületeink egészségéhez is. Ennek a napi vitaminnak az összetétele két komponensből áll. Egyrészt a sejtek élettartamát biztosító keverékből, amely többek között a tömjén-, a bogáncsmag-, a kurkuma-, a szezám-, az ananász és a zöld tea illóolajaiból, valamint a sejtenergiát elősegítő keverékből áll. Ez utóbbi Q10 koenzimből, gingkoból és kvercetinből áll.
Talán az egyik legfontosabb érv az az, hogy tartalmaz omega zsírsavakat. A vegán változat nem állati forrásból származó változatot foglal magában. Ezenfelül karotinoidokat és természetes D- és E-vitamint, továbbá tömjén-, szegfűszeg-, kakukkfű-, kömény-, vadnarancs-, borsmenta-, gyömbér-, kömény- és kamilla illóolajait is tartalmazza. Ez a kapszula ideális a szív és a keringési rendszer, az agy, az ízületek és az immunrendszer, a szem, az idegrendszer és a bőr egészségének megóvására.
Ezeket a lágykapszulákat 120 darabos kiszerelésben rendelhetjük meg.